Utazások a nagyon ismeretlen ismeretlenbe

Utazások a nagyon ismeretlen ismeretlenbe

Koaliptusz 2024

Dél-Ausztráliai kalandok 2.

2024. július 25. - citromkarika

Hétvégék

Két öshonos ausztrál élőlény nevét rejti a cím megoldás alul. 

4/6 Szombat

A fél reggelem arra ment el, hogy minden szükséges dolgot beszerezzek és végre kicseréltem a slusszkulcsban az elemet. Olyan dél fel sikerült elindulnom a Stirling-be de nagyon durván sokan voltak Barker-ben mivel a héten 2  első osztályú ausztrál foci meccset is játszottak itt. Mert mint kiderítettem az a heti fordulót (Gather Round ) itt Adelaide-be illetve a környéken játszották, ennek később még lesz jelentősége. Visszatérve a történtekre azért mentek el Stirling-be, hogy vegyek egy könyvet és találkozzak az egyik volt munkatársnőmmel. Egy kávé meg egy pite mellett elbeszélgetünk vagy sokáig. A könyv amit vettem arról hagyok itt egy képet. Majd a javaslatára elmentem a Mount Lofty csúcsára egyet túrázni. Ez a legnagyobb hegy a környéken és be lehet innen látni a környéket. Több dolog is van ezen a hegyen, van egy vadaspark a csúcs mellett túraösvények és lent egy óriási  botanikus kert. Ekkor is még viszonylag meleg volt. A túra vége fel meg telefonáltam a szüleimmel. Pont ahogy, vissza fele jöttem akkor kezdett el romlani az idő. Pont jó is mert kezdődik az F1.

https://www.afl.com.au/gather-round/fixture

4/7 Vasárnap

Reggel a 2f-et hajtottam végre. Futás és főzés. Majd mivel volt ez a Gather Round ezért egy bor és kaja fesztivál is lett szervezve. Ahova elmentünk a kiwi és az amerikai munkatársammal. Alapvetően  én egy kicsit korábban mentem mint a kiwi mert azt hittem, hogy nem is fog jönni, pedig mehetünk volna egy kocsival. Na itt fincsa borokat kóstolgatunk miközben próbáltam nézni az F1-et. Ez nagyjából addig ment is ameddig el nem értük a színpadhoz ahol egy zenekar  játszott. Ők voltak a Motel Music akik az elmúlt 20-30 év rock klasszikusait játszották és sikeresen be is álltam táncolni a tömegbe. Visszafelé meg még ettem egy pizzát ami nem tudom pontosan milyen volt de arra emlékszem, hogy zseniális volt az íze. Ja ez a zenekar volt a Motel Music akiknek vannak saját dalik is. Majd viszonylag korán hazaérve, mert ugye másnap munka és “felelősségteljes felnőtt vagyok”’. Így még volt időm egy naplementés sétára és telefonálásra a testvéremmel.
https://youtu.be/G_U_HAg5lcE

 

4/13 Szombat

A szokásos élelmiszer beszerzést azzal egészítettem ki, hogy bizonyos dolgokat a piacon vettem meg. Majd az 2 barátommal elmentünk a Cleland vadasparkba ahol meglehet nézni az ausztrál őshonos állatokat. Mint például a dingók, wallaby, kenguruk, tasmán ördög és sok minden más mellett. Tök jó volt meg érdekes volt ahogy meg lehet tudni sok mindent róluk, meg akár meg is lehetett néhányat etetni. Utána meg még egy pöppet megálltunk a Mt Lofty csúcsnál az amerikai barátommal, hogy körül nézünk. Majd Uraldia felé vettük az utunkat, ahol egy jó étterem van, ami egyben a helyi sörfőzde minta sörözője is. Nagyon finom kaják vannak. Itt arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik sör egy kicsit szappanos ízű ami egy hiba, de errefelé néhány sörbe megtalálható.

 

4/14  Vasárnap

Na másnap a szokásos főzőcske után, délnek vettük az irány. Azaz Mclaren Vale nevű  borvidékre. 3 Borászatot látogatunk meg most az első a Samuel’s gorge ami egy hegy/domb vonulat tetején van néhány másik borászattal és zseniális a kilátás fentről. Majd mentünk a Somos-hoz ahol ilyen nagyon trendi borokat akarnak csinálni ami így so-so sikerül is. Végül meg a Big Easy Radio-ba kötöttünk ki ami egy zseniális kis hely. A borásszal beszélgetünk is egy jó és kaptunk ingyen jegyeket  egy koncertre meg egy karton fél bontott bort amit úgyse adna el mivel a kövi héten utazik el. Majd elmentünk a Victory Hotel-be ahonnan be lehet látni a félsziget nagy részét és zseniálisan nézett ki a naplemente a vacsora mellé. A borokról külön írok, a már megszokott módon.

https://sergcegografit3.blog.hu/2024/07/25/borok_es_videkek

 naplemente.JPG

https://youtu.be/bQCwGgI5iBY

4/17 Szerda

Ezen a héten és nagyjából minden héten innen fogva csak négy napot dolgoztam. Ezért nap közben dolgokat intézem el. Amiből az egyik az volt, hogy elmentem fodrászhoz. A szalon ilyen vadnyugati stílusban volt berendezve. Az egyik fodrász felismerte a Tisza cipőmet és mint kiderült magyar és vannak, néhányan itt Mt Barker-ben. Ennyi bőven elég volt arra, hogy megcsinálja a napomat.

https://youtu.be/i7U9VbYbCVw

4/20 szombat

Ez nap egy rendezvényen vettem/tünk részt, már korábban említett tettestársaimmal. Ez pedig a Vintage and Vinyl  rendezvény volt a borászat kóstoló terménél ahol dolgoztunk. Ez a szőlőtaposó verseny volt ahol a versenyzőknek egy adott idő alatt minél több levet kellett a lábukkal kinyerni. Valamiért csak fiatal hölgyek jelentkeztek a versenyre. Minekünk csak a háttérben kellet segédkeznünk a lebonyolításban. Végül is egy sportos de visszafogott kisasszony nyerte a versenyt. Majd amint lejárt a szolgálatunk kaptunk kaját és gyorsan próbáltuk bepótolni az italokban a lemaradásunkat. Majd mint mindennek a rendezvénynek is vége lett olyan 5-6 fele ami meglepően korai. Visszatérve a szállásunkra úgy döntöttünk, hogy elmegyünk moziba, mert miért is ne ha már 10 percre lakunk tőle. A Back to Black-et néztük meg ami Amy Winehouse életéről és munkásságáról szól de nem egy kicsit össze-visszásnak tűnt  de alapjában véve élvezhető film.

4/21 Vasárnap

Másnap reggel futikáltam egyet majd utána egy hosszút sétafonáltam (sétálva telefonálni innentől fogva minden jogot birtokolni szeretnék ennek a szónak a használatakor.) az egyik kedvenc dél-amerikai barátommal. Ja és szép napsütéses idő volt tehát tudtam neki egy kicsit mutatni a városból. Majd délután egy óriási nagy borjú combot sütöttünk miközben dumcsiztunk. Nagyon finom lett a képen valszeg nem adják vissza ,hogyan nézett ki.

4/25 Csütörtök

Furcsa, hogy ugye nem hétvégéről írok mindez azért van mert ez egy nemzeti ünnep. Ugyanis ezen a napon hajóztak ki, a katonák az első világháborúba, Törökország felé. Ezt már korábbi blogokba kifejtettem. Ezért elmentem Strathalbyn-ba, mert alapból meg akartam nézni. Mind ehhez eléggé korán olyan 6 fele kellett keljek mert napfelkelte előtt szoktak lenni a megemlékezések. Egy nagy parkban aminek a közepén egy patak megy keresztül. A városvezetői mondtak beszédet meg minden nagyobb cég megkoronázta az emlékművet, meg a mentősök, Tűzoltók… is. Ja és lejátszották az Új-zélandi és az ausztrál himnuszt. Na az Új-zélandi az olyan mint akármelyik pop dal a 80-as évekből, érezni lehet rajta a hajspray illatát. Majd később a focipálya büféjét kinyitották, hogy lehessen ételt/ italt bevinni a szervezetbe ha már minden más zárva van. Itt már láttam korán italokat fogyasztó embereket. Majd megnéztem a városkát ami egy kicsit ilyen középkori hangulatú épületekből áll. Nem egy nagy település de más kinézete van mint a többi itteni városnak, plusz van itt egy gépjármű múzeum ami ma nem volt nyitva. Majd visszamentek és végre befejeztem a Kávézós Blogomat. Később találkoztam az amcsi munkatársammal és söröztünk, biliárdoztunk Hanhdorf-ban este meg a Prancing pony nemű helyen vacsiztunk. Ez a sörfőzde az egyetlen hely Mount Barkerben ahol akármilyen koncert vagy rendezvény szokott lenni, annyi, hogy ez az autópálya túloldalán van, igy kocsival érdemesebb megközelíteni.

 

4/26 Péntek

Alig voltunk dolgozni mivel sokan kihasználták a hosszú hétvége lehetőségét. Délután sokat olvastam este meg koncertre mentünk idén először vettem fel hosszú gatyát. Este meg koncertre mentünk az amcsi barátommal, szomszédos faluba ahol  nagyrészt csak azért állnak meg az emberek mert a főút itt elágazik.  A Three Brothers Arms nevű kocsma/étterem/szálló-ba mentünk. Itt megint találkoztam a magyar fodrásszal akivel váltottunk néhány szót. Nagyon finom pizzát csinálnak az egyik legjobb amit a környéken ettem.  Ezt a kettő zenekart hallgattuk meg Grasshopper and Butterfrogs, Smoke No Fire. Az első nagyon tipikus ausztrál alter/punk hangzású banda. A koncert után közben meg dumcsiztunk a helyiekkel.  Bővebben a linken találtok leírást.
https://sergcegografit3.blog.hu/2024/06/17/koncert_blog

4/27 Szombat

Annak ellenére, hogy eléggé későn feküdtem le, sikerült délelőtt felkelnem és minden fajta dolgot elintéznem, mint például kitisztíttatani a telefonomat mert már alig lehetett tölteni és a hangszórója is nagyon tele volt szöszökkel. Meg egy megtévesztő dologban volt részem azt hittem, hogy pékségbe megyek de mint végül cukrászda lett. Valamiért az angol nyelvben annyira nem különböztetik meg ezeket. Délután meg kiéltem a vizes vágyaimat és elmentem úsziba ahol szauna is van. Furcsa de itt az emberek nem annyira szociálisak a melegben mint ahogy nálunk megszokás. Visszafelé fáradtan még próbáltam bevásárolni.

4/28 Vasárnap

Reggel egy jó nagy sétával kezdtem a napomat majd megcsináltam a rakott kápit. Utána meg elmentünk borokat kóstolgatni a két tettestársammal. Az első borászat fel egy nagyon szép  út vezet. A borászat neve Artwine., ha a borok annyira nem is érdekelnek az kilátásért mindenképpen megéri oda menni.  Majd a Murdoch Hill .Borokról később. Végül a Lot.100-ba kötöttünk ki ami egy borászat, sörfőzde és szeszfőzde közös étterme. A borokat nem kóstoltam meg ezen az alkalmon de késöbb igen. Ja és nagyon jól főznek. Végül vissza érve még azért egy burgert elfogadtunk a házigazdától miközben Fallout-ot kezdtük el.

https://sergcegografit3.blog.hu/2024/07/25/borok_es_videkek

LINK

5/2 Csütörtök

Reggel  egy tök jó kis kávézóba reggeliztem amin mint kiderűlt Adeliadebe is van. Na itt ilyen sok fajta reggeli ebéd opciót adnak a Neve Funk.  Van itt minden a gyrostól az almás pitéig. Majd elvittem a kocsit autószerelőhöz olajcserére, és el is vitt a szerelő a munkahelyemre. Mint kiderült alapvetően csak karbantartással kapcsolatos dolgokat kell végre hajtan rajta meg van egy szenzor ami miatt ég a checkengine de elműködik vele. Napközben eléggé repetitív dolgokat csináltam de legalább tudtam nézni az NBA rájátszást. Este meg egy nagyon jó fej   emailt kaptam a Vintelopers-től aki ha korábban írtam volna nekik emailt akkor lehet, hogy most ott dolgoznák.

5/3 Péntek

Na a mai nap csak hordókat mostam és NBA néztem napközben.  Este meg arra a helyre mentünk az amerikai barátommal ahol már voltunk borkóstolón a Big Easy Radio-ba. Amikor itt voltunk borkostolón, leginkább azért mert New Orleans bece neve benne van a borászat nevében. A borász mondta, hogy nyugodtan jöjjünk el a koncertre annak ellenére, hogy teltházas lesz nekünk hely. Az elözenekekarra érkeztük meg aki egy gitáros volt és loopokra játszotta el a dalait, sajnos nem emlékszem a nevére. Majd jött Mark Seymour aki már jó néhány éve van a pályán és blues-t játszik. Alapvetően nagyon jó volt és élvezetes a koncertje. A blues hangzás miatt nehézkesen értettem a szövegeket de jó volt a zene. Ja én ettem egy nagyon finom zöldséges pizzát és a koncert után még beszélgetünk néhány emberrel meg a borásszal is beszélgetünk mielőtt bezárt volna a helyet. Majd vissza a szállásra még egy kicsit dumcsiztunk aztán pihenő.
https://sergcegografit3.blog.hu/2024/06/17/koncert_blog

5/4 Szombat

Reggel szedtük a sátorfánkat és egy minimális kaját kaptunk az szálláson. Majd elmentünk postára és feladtam egy levelet az unokatestvéremnek. És ezután indultunk Délnek a Fleurieu félsziget fele egy természetvédelmi helyre. A Deep creek nemzetiparkba menetközben még megálltunk egy pite kv kombóra valahol félúton. Hát az utolsó majdnem tíz km az már földúton volt de nagyon szép az odavezető út. Itt lementünk a Blowhole Beach-re és láttuk  előttünk a Kanguru szigetet. A túra eléggé meredeken vezet le tehát nem mindenkinek ajánlott. Ja és menetközben néhány kangurut is láttunk. Nagyon szép ez a környék és sok természeti dolgot lehet itt látni. Majd visszafele elmentünk Victor Harbour-ba ami a környék egyik legnagyobb települése. De itt a déli részén a félszigetnek inkább idősek laknak akik ide vonulnak vissza a nyugdíjas éveikre. Erre a környékre még visszatértem később de arra majd kitérek akkor. Megnéztük a 2 főutcát ahol ilyen kis boltok vannak és van egy klasszikus mozi ahova úgy rakják fel betűket, hogy mikor lesznek a vetítések. Meg itt van a Gránit sziget. Ami egy kis sziget ahova egy hídon keresztül lehet eljutni a városból. Itt olyan sokat nem voltunk csak éppen egy kicsit mert lement a nap. Majd ettünk még egyet aztán indultunk vissza.

 https://youtu.be/ScVTlFW4KtM

5/5 Vasárnap

Na reggel a szokásos bevásárlás főzés kombo volt. Majd mentünk borokat kóstolgatni a környéken. Este meg pizzát ettünk a borok ról külön írok. Ezt a kettő borászatot néztük meg. Sidewood, úgye itt dolgoztam, La Prova ezek a borok is ott nálunk készülnek csak más néven lesz eladva. A La Prova havonta egyszer van nyitva de nagyon finomak és különlegesek a borok. A Sidewood meg minden nap nyitva van. 

https://sergcegografit3.blog.hu/2024/07/25/borok_es_videkek

5/11 Szombat

A reggelt egy nagy sétával kezdtem először bevásároltam a hétre majd elmentem az Üdvhadsereg boltjába néhány trikóért( ezeket majd láthatjátok rajtam amikor otthon nyár lesz és én is ott leszek). Majd elmentem a termelői piacra venni néhány zöldséget meg egy böszme nagy kenyeret amin egy kettőskereszt volt. Ja és kint szokott lenni egy bácsi aki csinál borokat és ott kóstoltam néhányat. Elsősorban olasz fajtákkal foglalkozik. Roadview néven talán rá lehet találni. Ja és ittam egy kvt is ha már itt voltam. Majd elmentünk Mclraren Vale-be borokat kóstolni.

https://sergcegografit3.blog.hu/2024/07/25/borok_es_videkek

5/12 Vasárnap

Reggel gyorsan megfőztem aztán elmentem a Sunday, istentiszteletre. Ahol ilyen éneklős dolgok voltak meg, először itt láttam ilyen 20-on éves fiatalokat. A megbocsátásról volt szó., kaptak sütit meg kávét is. Ja az egyik legjobb kávét náluk lehet venni. Utána még beszélgettem az emberekkel és mindenki nagyon kedves volt. Később el akartam menni a Mount Lofty botanikus kertbe körülnézni de végül mivel nem volt parkoló hely ezért nem tudtam bemenni. Így inkább a naplementébe mentem el sétafonálni és lőttem néhány szép képet.

 

5/17 Péntek

Ahogy látszik, megkaptam a pénteket szabadnapnak de mindez azért is volt jó mert így el tudtam menni a Barossa völgybe egy potenciális munkalehetőségről beszélgetni. De mindezek előtt egy nagyot sétáltam Barker-ben miközben vittem az akciókamerát is, hogy megörökítsem az őszi várost. Előbb-utóbb össze is lesz vágva. Majd útközbe ejtettem a borászat irodáját ahol átvetem a boraimat amit a rendezvényen való segítségért kaptam. Meg itt beszélgettem a helyi emberekkel is . Végül is eljutottam a Barossa-ba ahol sokáig beszélgetünk a szőlős gazdával. Úgy váltunk el ha találok szállást  és abba, hagyom a borászatnál a munkát akkor mehetek már akár másnap is.  Ezután egy nagyon menő kis helyen  ebédeltem. Az a neve, hogy The Hive, Angaston-ban van, ilyen Curry-s lencsét ettem meg egy süti kvt. Majd körül néztem a faluban és egy random kisiskolás csávóval elkezdtem beszélgetni. Aki elmondta mik a főbb látványosságok itt, majd siettem  hazafele mert csak aznap tudtam az otthoniakkal telefonálni. Amit már megint egy séta közben hajtottam végre.

 

5/18 Szombat

Na ez a nap is eléggé hosszúra sikeredett mivel elmentünk 2 borászathoz és 2 sörfőzdébe. A borászatok Ngeringa ami egyben egy biodinamikus farm is itt leginkább a Chardonnay-ről beszéltek és körbe mutogatták az ültetvényeket. Meg elmondták, hogy hogyan csinálják a farmot ami nagyon érdekes volt, minden hónapban van valamilyen speciális rendezvényük amire érdemes elnézni ha arra fele jár valaki. A második az Anvers volt ahova az egyik barátom pont a héten vitt néhány hordót Majd 2 sörfözdét nézünk meg a Bright star-t ahol cseh és belga stílusú söröket csinálnak és a Little Bang-et. Ja és a One sneaky Cheetah pizzériát ami zseniális. A borokról külön írok.. 

https://sergcegografit3.blog.hu/2024/07/25/borok_es_videkek

5/19 Vasárnap

Ez eléggé szürke nap volt de azért feltaláltam magamat. A kaja készítés után elmentem a Laratinga Wetlands ( mocsár) mert Mt Barker-ben még az is van. Ez egy mocsár ahol több tó van  egy ártéri erdőben. Igazából olyan sokat nem voltam ott mert eléggé nedves és szürke volt az idő de később visszamentem és ott már több képet is csináltam. Majd elmentem enni egy böszme szendvicset a Rise Bakery-be ami Nairne-be van ez az a falu ahol dolgoztam és minden nap elmentem előtte de mire végeztem volna a munkával addigra már bezárt. Így hétvégén tudtam csak megnézni, a kávé nagyon finom és sok kaja lehetőség van, ja és egy régi templomba van az egész pékség. Valamiért Nairne-be van vagy sok kávézó annak ellenére, hogy milyen kicsi település.

5/24 Péntek

Mint ahogy a múlt hét pénteken így ezen is a Barossa- völgy irányába vettem az utamat munkalehetőségek  szempontjából.  Mind a kettő helyre metszési munkákra jelentkeztem. Az első a Henschke borászat volt ami már vagy 150 éve csinálnak bort a környéken, a második a Kaesler ahol megkértek, hogy metszek és hát lefagytam. Itt elkezdtem átérezni amikor Kobe Bryant a vesztes döntő után másnap hajnalba már elkezdett edzeni.  A kettő között egy újabb várost fedeztem fel Tanunda-t ( nem Tanoda de innentől fogva lehet, így fogok hivatkozni rá.) Napközben elküldtem még egy levelet otthonra, azt ajánlom ,hogy innen ne nagyon küldjetek levelet/képeslapot haza fele mert eddig olyan 20-ból 3 érkezett meg. Este meg a tettestársaimmal a Prancing Pony nevű sörfőzdébe vacsiztunk. Egy zenekar is volt de sokáig nem maradtam mert valamiért túl sok volt a szénsav és az idő ami alatt elfogyasztottam meg kevés. Ja Az After Birth nevű kaja, ami ilyen helyi dolog az egy sült krumplira rakott gyros valamilyen szósszal. leöntve, nagyon rosszul néz ki de nagyon finom.

5/26 Szombat

A reggeli órákban a szokásos dolgokat csináltam és találtam egy másik munkalehetőséget ami ott az Adelaide-i dombokban lenne. Aztán délután 3-an,(a tulaj, az amerikai és én) elmentünk a Mount Barker Summit-ra bringával. Olyan 12-13km egy irányba de a vége fele nagyon meredek helyen kell felmenni. Viszont a kilátás abszolút megéri a fáradságot, mert eléggé sokáig el lehet látni, mivel ez az utolsó hegycsúcs, innen keletre már sokkal laposabb vidék következik. Visszafelé még vettünk kaját de mivel elvoltunk fáradva ezért sok mindent nem csináltunk ezután.

                                                      

 

5/27 Vasárnap

Reggel gyorsan, megsütöttem a borzaskát majd le nyújtottam  a tegnap fáradalmait. Majd elmentem szerintem utoljára a Sunday miséjére, ahol megint új embereket ismertem meg. Ezek után megnéztem az aznapi kosármeccs maradékát. Délután meg elmentünk az amerikai munkatársammal borokat kóstolni.  A Tappanappa És az Asthon Hills vineyards  néztük meg. Mind a kettő más miatt volt érdekes. Az első az amelyik a környéken először kezdtek el újra borokat csinálni a környéken. A második meg leginkább pezsgőkkel foglalkozik. 

 

5/31 Péntek

Na ez volt az utolsó munkanapom és mint kiderült a palackozó részlegnél voltam. Eléggé furcsa dolgot palackoltunk egy ilyen szamócás cideret ami úgy nézett ki mint egy Happy Meal ménű. Ebédre meg a helyi hotel-be hívott meg minket a borászat. Munka Közben még egy lehetséges munkahelyről felhívtak. A napvégén még néhányan hoztunk borokat amiket meg kóstoltunk, ezek voltak:
Bird in Hand- Nest Egg Chardonnay 2019 (Ausztrália, a fő borász itt dolgozott)
Kumeu River- Mate’s vineyard Chardonnay 2019 (Új-zéland az amerikai munkatársam itt dolgozott)
Benkő Borház -Szamorodni 2018 (Ezt én hoztam)

Majd munka után elmentünk 3-an egyet sörözni Hanhdorf-ba, utoljára.

 img_5063.JPG

6/1 Szombat

Reggel elmentem, egyet futni, a Wetlands fele, ahol sokan sétáltam valamiért. Mindez azért meglepő mert fagyos volt a reggel. Majd elmentem egy kis pékségbe aminek az a neve, hogy Brezel és csak 2 napot van nyitva de nagyon finom dolgokat csinálnak. Majd nyomtatnom kellett vmit a következő munkahelyemre. Aztán a 3 munkatársammal, a kínaiak, amcsi és az új-zélandival elmentünk borkóstolóra meg egy borászathoz Adelaide-be majd vacsorázni egy igazi kínai helyen. A borászat a Penfolds volt és itt meg a Barossa-völgyben is van kóstoló termük majd ha elmentem oda akkor elmondom melyik milyen volt. Na a kajába volt minden is  a sült vért beleértve. A vacsi után meg találtunk egy tök jó kis sörfőzdét, a Suburban Brewery-t. Végül a kínaiak nélkül a belvárosba kötöttünk ki, ahol az amerikai barátom mutatott nekünk néhány jó helyet. Ja és egy random kabaré előadásba is belefutottunk. Menet Közben néztem, hogy mit játszik az ETO a final Fourban.

6/2 Vasárnap

Délelőtt sok mindent nem csináltam majd dél környékén elmentem a Mt Lofty Botanikus kertbe végül is egyedül mert a többiek nem akartak jönni. Hát eléggé hűvös volt de jót sétáltam, ilyen tematikus kertek vannak. Protipp akár az alatta lévő településből is fel lehet sétálni vagy van egy alsó parkoló ami általában kevésbé szokott tele lenni. Majd Tacot csinált az amcsi barátom és azt ettük meg ami tök finom volt. Az utolsó pillanatban sikerült jegyet vennem és szintén az amcsi barátommal mentünk el. Az előzenekar a Sons of Zoku ilyen pszhadelikus rockot játszanak. A Tinariwen meg beduin rockot teljesen turbánban vannak beöltözve és olyan volt a koncert, hogy egyre jobban épült fel. Eleinte lassabb dalok majd egyre gyorsabbak váltották fel és jött a végén a katarzis. Érdekes mind a kettő zenekart megnézni.

 https://youtu.be/HHyg6bcQksI?si=ARkd8WnyGL0u3s7J

https://www.youtube.com/watch?v=vACZA9dGvV4

 

Ráadás egy hét nyaralás

6/3 Hétfő

Nem egyből kezdtem az új munkahelyemen mert úgy beszéltem meg, hogy egy héttel később kezdek, hogy legyen szállásom. Hajnalban kézilabdát néztem majd amikor már tényleg elkezdődött a napom akkor elmentem a könyvtárba nyomtatni. Később egyet dumcsiztunk és kávéztunk az amcsi barátommal mielőtt elindult volna az telelésére. Majd olyan 2 fele elindultam 3 lehetséges szállást megnézni a Barossa völgyben, pontosabban az utolsó egy kicsit távolabb volt. Hát mire mindezzel végeztem már le is ment a nap. Végül gondolom valami gyorskaját ettem mert már nagyon éhes voltam.

6/4 Kedd

Reggel az egyik utolsó alakommal még mostam egyet itt. Majd sajnos kocsival elmentem Adelaide-be és hát hétközben alig lehet parkolóhelyet találni. Végül sikerült aztán vettem néhány ruhát az Űdvhandsereg boltjában, mert hát nem árt ha egy kicsit melegebb dolgaim is vannak ha már kint leszek. Találtam egy tök jó kis kávézót a sarkon meg elmentem előhívatni a filmemet. Mindezt 2 óra alatt mert annyi ideig lehet venni csak parkolójegyet. Majd elmentem úsziba mert azt hittem, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy elfogok tudni menni egy jó ideig. De hát nem így lett. a szaunában meg beszédbe elegyedtem valószínűleg kettő valamennyire profi Ausztrál foci játékossal. Később még egy jó nagyot beszéltem a testvéremmel.

6/5 Szerda

Indultam nyaralni/öszülni. Olyan 9 fele megérkeztem az első állomására Murray Bridge-be. Igen itt se voltak nagyon kreatívok a város névadói mert a Murray folyón lévő hídról kapta a nevét a település. Itt a volt vasútállomás mellett parkoltam le ami egyben egy ilyen városi látványosság és ezért a városnézőtúra egyik állomása. Itt el is indultam erre a túrára ami egy olyan 1,5 órát vesz igénybe ha mindent meg akarunk nézni. Régi épületeket, mutat be ami fontos volt a város történetében. Hát mint kiderült meg, ahogy látszott is a városon, a történelem szekere egy kicsit más irányba ment mint ahogy a városnak kedvezett volna. Mindez azért mert a vasútvonalat  átrajzolták egy idő után így már nem rajta megy keresztül, meg a vízi kereskedelem is visszaesett. Az előző Párizsi olimpián (1924) az ausztrál evezős csapat itt készült fel a világversenyre. Na hát annak érdekes lehet a város aki szereti az ilyen elhagyott helyeket, alapból szerintem nagyjából 2 fajta emberek vannak itt aki valamilyen szeren vannak és nyugdíjasok mert tényleg egy letűnt kor városképét mutatja. Ittam egy kávét aztán indultam délnek, Goolwa és a folyó torkolat felé. Menet Közben még megálltam egy pékségben valami elemózsiáért. Itt a Hindmarsh szigetre mentem be ahol van a folyótorkolat. Valamiért annyi homokot sodort be az óceán, hogy folyamatosan kotorni kell, nehogy összeérjen, Meg láttam fókákat a távolból. Mindeközben tök meleg ilyen 20 fok körüli időjárás volt. Vettem néhány képeslapot meg betértem egy fánkozóba kávézni és a tulaj egy angol bácsi adott nekem ingyen fánkokat ami tök finom volt. Majd elmentem a szállásra Port Elliot-ba egy hostelbe ami furcsa módon szinte teljesen üres volt. Azért nem volt teljesen üres mert egy angol csajszi itt élt/dolgozott akivel beszéltem egy kicsit de hát olyan erős akcentusa van, hogy eléggé nehezen értettem meg először. A naplementét meg az óceánparttól néztem meg.  Este meg elmentem vacsizni és egy hambit ettem amiben grillsajt és borjú volt. Ezen a pöppettni kis helyen is van 2 étterem/kocsma. Majd vissza battyogtam a szállásra és egy  kicsit olvastam még de nagyon furcsa volt ‘egyedül’ lenni egy olyan épületben amiben alapból sokan is el tudnak aludni.

Murray Bridge

Goolwa/ Port Elliot

6/6 Csütörtök

Reggel elmentem felfedezni a települést a minimálisan szemerkélő esőben. Eléggé kicsi is a település de nagyon szép kis hangulatos falu amit mindenképpen érdemes megnézni. A Beaches nevű helyen ami teljesen vega itt ettem egy jó kis Frittata-t maga a hely ilyen régi parasztház de újhullámos ételek vannak benne. Majd visszafele a postába benéztem mert ott dolgozik az angol csajszi és itt beszélgettem vele még többet mert tegnap nem annyira hosszú volt a diszkurzusunk. Ja a posta egyben egy ajándékból és egy kávézó is :D Majd elmentem Victor Harbour-ba jobban körül nézni. Mivel éppen valamilyen vízi fesztivál/karnevál kezdődött ezért bementem a helyi tourinformba, hátha lesz ma valami de mint kiderűlt nem lesz ma semmi. Majd elmentem a Gránit szigetre mert múltkor csak éppen, hogy ott voltunk. Érdekes egy hely és sokan voltak kint és pont amikor eljöttem akkor egy iskolás csoport jött meg. Itt volt az utolsó ilyen ‘jó idős’ napom a következő néhány hónapig. Majd ettem egy fagyit pontosabban 2 gombit. Van itt egy fagyizó ahol több mint 100 fajta fagyi kapható, én egy Gaytime és Anzac Delight- t ettem majd visszamentem Barker-be.

Victor Harbour

https://youtu.be/MIgRe2__KgE

6/7 Péntek

Reggel elintéztem a szükséges dolgaimat a következő munkahelyemre  majd ittam egy kvt a Sunday-ban és indultam McLaren Vale-be kettő borászathoz. Mindezt azért csináltam, mert nagyon menő kis hely meg mert ahova költözök onnan messze van. A J and J wines és a Wirra Wirra Vineyards-t néztem meg a borokról késöbb. A Wirra Wirra-nál dolgozott az egyik barátom és ezért gondoltam, hogy megnézem meg egy jó éttermük is van ahol ettem is egyet.

https://sergcegografit3.blog.hu/2024/07/25/borok_es_videkek

6/8 Szombat

Nagyrészt csak pakoltam és mostam miközben a Blöfföt és különböző filmeket néztem. Aztán amikor elegem lett belőle elmentem a Lot.100 meg kóstolni a Vintelopers borait, ha már egyszer majdnem oda kerültem dolgozni. Majd később gondoltam elmegyek egyet sétálni és felfedeztem, hogy van egy alagút ami átmegy az autópálya alatt és szomszédos faluba vezet. Meg menetközben felhívtam az egyik barátomat és egy minimálisát beszéltünk mert épp indult futni. Viszont olyan hosszúra sikeredett a séta, hogy menet közben le is ment a nap ezért nem indultam már el az új szálláshelyemre. Ja este még egyet vacsoráztam a Barker Hotel-ba ahol  marha rántotthúst ettem és egy izgalmas focimeccset néztem.

https://sergcegografit3.blog.hu/2024/07/25/borok_es_videkek

6/9 Vasárnap

Itt már tényleg nagyrészt csak pakolás volt és még több mosás. Reggel még csináltam egy melegszendót a helyieknek és természetesen ittam is egy jó kis kávét mert még nem tudtam de sokáig ez lesz az otthon készített kávém. Dél fele elindultam és mint kiderült amikor elindultam elhoztam a kulcsot is. A szokásos dolgokat még megcsináltam és mint kiderült hasmenésem lett. ezért sok minden nem nagyon fogyasztottam aznap. A kövi napokban csak felfedeztem Tanunda-t meg főztem, kizártam magam, mert túl későn jöttem haza. Aztán kezdődött a Barossa-i kaland.

Maradék

img_5170-min.JPG

img_5166.JPG

img_5169.JPG

 Megoldás. Koala és Eucaliptus

Folytatás Következik....

Hajrá Magyarok, Jó lesz ez az Olimpia!!!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sercegografit2.blog.hu/api/trackback/id/tr1518425755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása